Kétszáz bálna akadt el Tasmania közelében
Partra sodródott mintegy kétszáz bálna és delfin Tasmania ausztrál szövetségi államtól délre egy szigeten, s az állatok nagy része elpusztult - közölték hétfőn vadvédelmi szakemberek.
A 194 bálnát és hét delfint vasárnap este fedezték fel a King sziget Naracoopa nevű partszakaszán, ahova már útban vannak a mentőalakulatok.
Mintegy száznegyven bálna már elpusztult, de a vadvédelmi szakemberek bíznak abban, hogy a többi állatot még meg tudják menteni.
Bálnák időről időre tömegesen sodródnak partra Ausztráliában és Új-Zélandon, s a tudósok pontosan nem értik ennek az okát.
A furcsa jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy az ember tengeri tevékenységével - például a hajózással - együtt járó hanghullámok zavarják meg az állatokat.
Forrás: MTI
Update:
54 bálnát és 7 delfint tudtak megmenteni Ausztráliában
Az ausztrál vadvédelemnek sikerült megmentenie 54 bálnát és 7 gömbölyűfejű delfint egy ausztrál szigetnél, ahol nagyjából kétszáz állat sodródott partra - közölték kedden tisztségviselők.
Az összes életben maradt delfint sikerült visszaterelni a tengerbe a dagály idején - közölte Tasmania vadvédelmi szolgálatának szóvivője. Chris Arthur elmondása szerint a helyi közösség segítsége nélkül nem lett volna lehetséges megmenteni az állatokat, amelyek a Tasmania és az ausztrál kontinens között található Király-szigeten sodródtak partra vasárnap. Az állatok közül nagyjából 140 már hétfőre elpusztult, de a vadvédelem így is hihetetlenül sikeresnek nevezte a mentőakciót.
A mentésben 150 önkéntes segített. Az állatokat speciálisan erre a célra kiképzett matracokra rakták, majd hajóval vontatták ki a mélyebb vizekre. Arthur elmondása szerint csak egy delfin tért vissza a partra, a többiek a nyílt vízen maradtak. A visszatért delfint a következő dagály idején viszik vissza a tengerbe. Ezzel együtt az elmúlt négy hónapban már majdnem négyszáz cet sodródott partra Tasmania szigetének közelében, ahol az ilyen ausztráliai esetek nyolcvan százaléka történik. Egyelőre nem sikerült magyarázatot találni arra a tudósoknak, hogy miért sodródnak partra az állatok.
Forrás: Független Hírügynökség
A 194 bálnát és hét delfint vasárnap este fedezték fel a King sziget Naracoopa nevű partszakaszán, ahova már útban vannak a mentőalakulatok.
Mintegy száznegyven bálna már elpusztult, de a vadvédelmi szakemberek bíznak abban, hogy a többi állatot még meg tudják menteni.
Partra vetett bálnák
Bálnák időről időre tömegesen sodródnak partra Ausztráliában és Új-Zélandon, s a tudósok pontosan nem értik ennek az okát.
A furcsa jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy az ember tengeri tevékenységével - például a hajózással - együtt járó hanghullámok zavarják meg az állatokat.
Forrás: MTI
Update:
54 bálnát és 7 delfint tudtak megmenteni Ausztráliában
Az ausztrál vadvédelemnek sikerült megmentenie 54 bálnát és 7 gömbölyűfejű delfint egy ausztrál szigetnél, ahol nagyjából kétszáz állat sodródott partra - közölték kedden tisztségviselők.
Az összes életben maradt delfint sikerült visszaterelni a tengerbe a dagály idején - közölte Tasmania vadvédelmi szolgálatának szóvivője. Chris Arthur elmondása szerint a helyi közösség segítsége nélkül nem lett volna lehetséges megmenteni az állatokat, amelyek a Tasmania és az ausztrál kontinens között található Király-szigeten sodródtak partra vasárnap. Az állatok közül nagyjából 140 már hétfőre elpusztult, de a vadvédelem így is hihetetlenül sikeresnek nevezte a mentőakciót.
A mentésben 150 önkéntes segített. Az állatokat speciálisan erre a célra kiképzett matracokra rakták, majd hajóval vontatták ki a mélyebb vizekre. Arthur elmondása szerint csak egy delfin tért vissza a partra, a többiek a nyílt vízen maradtak. A visszatért delfint a következő dagály idején viszik vissza a tengerbe. Ezzel együtt az elmúlt négy hónapban már majdnem négyszáz cet sodródott partra Tasmania szigetének közelében, ahol az ilyen ausztráliai esetek nyolcvan százaléka történik. Egyelőre nem sikerült magyarázatot találni arra a tudósoknak, hogy miért sodródnak partra az állatok.
Forrás: Független Hírügynökség
Ugrándozó halfajt találtak Indonéziában
Eddig nem ismert halfajra bukkantak Indonézia vizeiben. A külsőre is vicces faj példányai gumilabdaként ugrálnak az óceán mélyén.
A szemétől az uszonyáig vörösesbarna és barackszínű csíkokkal borított ördöghalra (Lophius piscatorius) még tavaly bukkantak rá egy utazásszervező megbízásából merülő búvároktatók az Indonézia keleti részén fekvő Ambon-sziget vizeiben.
A szervező kapcsolatba lépett az amerikai ichtiológiai (halismereti) társaság Copeia című folyóiratával, amelynek e havi számában Ted Pietsch tanulmányban számolt be számolt be az új fajról. Pietsch DNS-teszttel bizonyította be, hogy valóban eddig nem ismert fajról van szó.
Az ördöghal, amelyet a Washingtoni Egyetem kutatója a psychedelica névre keresztelt, a csáposhalfélék családjába tartozik. Más ördöghalakhoz hasonlóan testének mindkét oldalán úszók vannak, amelyek békalábhoz hasonlóvá alakultak. Az új fajnak azonban szokatlan a viselkedése.
Minden alkalommal, amikor a tengerfenékre érnek, úszóikkal lökik el magukat és préselik ki a vizet szűk kopoltyúikon, hogy tovább haladjanak. Ez, és az eltolódott farokúszó okozza viccesnek tűnő furcsa és kaotikus mozgásukat.
Mark Erdman, a Conservation International természetmegőrző intézet tengeri programjának szakértője izgalmas felfedezésnek nevezte az új faj megismerését. A felfedezés arról árulkodik, hogy a régió rendkívül változatos, és még mindig sok az ismeretlen faj Indonéziában és a Korall-háromszög egészében.
Szerinte a hal csíkjai valószínűleg a korallok közötti bujkálást segítik. Az újonnan megismert ökölnyi kocsonyás halnak vastag bőre van, amely megvédi a borotvaéles koralloktól. Feje lapos, szemei az emberéihez hasonlóan előre néznek, és nagy, tátogó szája van.
Forrás: MTI
A szemétől az uszonyáig vörösesbarna és barackszínű csíkokkal borított ördöghalra (Lophius piscatorius) még tavaly bukkantak rá egy utazásszervező megbízásából merülő búvároktatók az Indonézia keleti részén fekvő Ambon-sziget vizeiben.
A szervező kapcsolatba lépett az amerikai ichtiológiai (halismereti) társaság Copeia című folyóiratával, amelynek e havi számában Ted Pietsch tanulmányban számolt be számolt be az új fajról. Pietsch DNS-teszttel bizonyította be, hogy valóban eddig nem ismert fajról van szó.
Az ördöghal, amelyet a Washingtoni Egyetem kutatója a psychedelica névre keresztelt, a csáposhalfélék családjába tartozik. Más ördöghalakhoz hasonlóan testének mindkét oldalán úszók vannak, amelyek békalábhoz hasonlóvá alakultak. Az új fajnak azonban szokatlan a viselkedése.
Minden alkalommal, amikor a tengerfenékre érnek, úszóikkal lökik el magukat és préselik ki a vizet szűk kopoltyúikon, hogy tovább haladjanak. Ez, és az eltolódott farokúszó okozza viccesnek tűnő furcsa és kaotikus mozgásukat.
Mark Erdman, a Conservation International természetmegőrző intézet tengeri programjának szakértője izgalmas felfedezésnek nevezte az új faj megismerését. A felfedezés arról árulkodik, hogy a régió rendkívül változatos, és még mindig sok az ismeretlen faj Indonéziában és a Korall-háromszög egészében.
Szerinte a hal csíkjai valószínűleg a korallok közötti bujkálást segítik. Az újonnan megismert ökölnyi kocsonyás halnak vastag bőre van, amely megvédi a borotvaéles koralloktól. Feje lapos, szemei az emberéihez hasonlóan előre néznek, és nagy, tátogó szája van.
Forrás: MTI
Megfejtették az átlátszó fejű hal titkát
Amerikai kutatók rájöttek, hogy egy átlátszó fejű mélytengeri hal hogyan használja nagy, felfelé néző szemeit. Az állat a fején át figyeli, van-e zsákmány fölötte, és ha éppen felfelé támad, előrefordítja szemeit.
A Macropinna microstoma halfajt 1939 óta ismerik a biológusok, de eddig keveset tudtak a szokásairól, mivel az állat több száz méter mélyen él. Az angolul barreleye-nak, azaz hordószeműnek is nevezett halat az utóbbi években a Monterey Bay Aquarium Research Institute (MBARI) tudósai figyelték meg alaposan. A kutatók, Bruce Robison és Kim Reisenbichler a kaliforniai vizekben, 600 és 800 méteres mélység között élő halak viselkedését vizsgálták az intézet kihelyezett távirányítású eszközeivel. Eredményeiket most a Copeia című szaklapban közölték.
A hordószemű bizarr külsejű hal. Nevét két hatalmas, zöldes színű szeméről kapta, ezekkel az állat felfelé néz a fején keresztül, ami a szem fölött teljesen átlátszó. A fej első részén két apró lyuk található, az ember először ezeket nézné szemnek, pedig valójában az állat szaglószervének részei, orrcimpák. A szemek zöld pigmentjei a kutatók szerint abban segítik az állatot, hogy könnyebben kiszűrjék azt a kevés napfényt, ami lejut a mélybe, és észrevegyék azokat a biolumineszcens fényeket, amiket egyes medúzafajok bocsátanak ki magukból.
Robison és Reisenbichler ugyanis arra jutottak, hogy az állat elsősorban medúzákkal és kisebb állatokkal táplálkozik, de az is előfordul, hogy a medúzák zsákmányait lopja el. A hal ideje nagy részét szinte mozdulatlanul lebegve tölti (nagy uszonyaival képes erre), és figyeli a vizet maga fölött. Amikor zsákmányt lát, felfelé néző szemeit előrefordítja, és úgy úszik felfelé, hogy táplálékot szerezzen. A kutatóknak sikerült élve felszínre hozniuk egy példányt, amit egy hajó tartályában tovább vizsgáltak, és megerősítették, hogy a hordószemű előre is tud látni, ha a szükség úgy hozza. Ez új felfedezés volt, mint ahogy azt sem tudták eddig, hogy a szemeket egy folyadékkal töltött réteg védi az állat fejében.
A tudósok a továbbiakban a Macropinna microstoma közeli rokonainak viselkedését szeretnék megvizsgálni.
Forrás: Index
A Macropinna microstoma halfajt 1939 óta ismerik a biológusok, de eddig keveset tudtak a szokásairól, mivel az állat több száz méter mélyen él. Az angolul barreleye-nak, azaz hordószeműnek is nevezett halat az utóbbi években a Monterey Bay Aquarium Research Institute (MBARI) tudósai figyelték meg alaposan. A kutatók, Bruce Robison és Kim Reisenbichler a kaliforniai vizekben, 600 és 800 méteres mélység között élő halak viselkedését vizsgálták az intézet kihelyezett távirányítású eszközeivel. Eredményeiket most a Copeia című szaklapban közölték.
Macropinna microstoma (kép: MBARI)
A hordószemű bizarr külsejű hal. Nevét két hatalmas, zöldes színű szeméről kapta, ezekkel az állat felfelé néz a fején keresztül, ami a szem fölött teljesen átlátszó. A fej első részén két apró lyuk található, az ember először ezeket nézné szemnek, pedig valójában az állat szaglószervének részei, orrcimpák. A szemek zöld pigmentjei a kutatók szerint abban segítik az állatot, hogy könnyebben kiszűrjék azt a kevés napfényt, ami lejut a mélybe, és észrevegyék azokat a biolumineszcens fényeket, amiket egyes medúzafajok bocsátanak ki magukból.
Robison és Reisenbichler ugyanis arra jutottak, hogy az állat elsősorban medúzákkal és kisebb állatokkal táplálkozik, de az is előfordul, hogy a medúzák zsákmányait lopja el. A hal ideje nagy részét szinte mozdulatlanul lebegve tölti (nagy uszonyaival képes erre), és figyeli a vizet maga fölött. Amikor zsákmányt lát, felfelé néző szemeit előrefordítja, és úgy úszik felfelé, hogy táplálékot szerezzen. A kutatóknak sikerült élve felszínre hozniuk egy példányt, amit egy hajó tartályában tovább vizsgáltak, és megerősítették, hogy a hordószemű előre is tud látni, ha a szükség úgy hozza. Ez új felfedezés volt, mint ahogy azt sem tudták eddig, hogy a szemeket egy folyadékkal töltött réteg védi az állat fejében.
A tudósok a továbbiakban a Macropinna microstoma közeli rokonainak viselkedését szeretnék megvizsgálni.
Forrás: Index
Első világháborús hadihajó roncsát találták meg Szardínia közelében
Német tengeralattjáró által elsüllyesztett, első világháborús francia hadihajó roncsait találták meg Szardínia partjai közelében.A 125 méter hosszú Danton volt annak idején az egyik legnagyobb francia hadihajó. A meglepően jó állapotban lévő roncsra a Gasli olasz olajvezeték-építő cég talált rá közel 1000 méter mélységben Szardínia szigetétől 35 kilométerre délnyugatra.
A Gasli közleménye szerint még a hajó géppuskatornyainak többsége is épségben maradt. A francia tengerészeti hatóságok megerősítették, hogy az 1910-ben Brestben épített Danton roncsát találták meg.
A hajó 1917-ben 296 főnyi legénységgel a fedélzetén süllyedt el. Történészek szerint a Danton kapitánya nem is próbálta elhagyni a süllyedő hajót. A Galsi bejelentette: eltéríti olajvezetékét, hogy ne sértse meg a roncsot.
Forrás: MTI
Átköltöznek a halak 2050-re
A globális felmelegedés miatt a sarkokhoz 200 kilométerrel közelebb kerül az évszázad közepére az óceánok halállománya - vetíti előre egy ezernél több fajt átfogó nemzetközi tanulmány.
A legnagyobb veszteség a trópusi országokat érheti amiatt, hogy a halállomány délebbre vagy északabbra menekül a melegedő vízből, míg Alaszka, Grönland és az északi nemzetek élvezhetik majd a több hal hasznát. E kutatásról készült jelentés, amelyet a Kanadában és Angliában tevékenykedő William Cheung vezetésével amerikai tudósok készítettek, a Fish and Fisheries című szakmai lapban jelent meg, és pénteken ismertették egy chicagói találkozón.
Több fajt már most is veszélyeztet a túlhalászás és a szennyezés. Az Északi-tengerben a tőkehalak száma húsz százalékkal csökkenhet a pólus felé vándorlás következtében. Ugyanakkor az eddig délebbre honos lepényhalak állománya tíz százalékkal növekedhet. A jelentés szerint az Egyesült Államok keleti partjainál élő tőkehal-populáció egy része is nagymértékben csökkenhet 2050-re.
Cheung úgy véli, a világ óceánjaiból való halászat teljes mennyisége keveset változik az évszázad közepére, inkább az állomány átszerveződéséről van szó. A tanulmányban számítógéppel modellezték 836 halfaj és 230 gerinctelen tengeri állat mozgását. Néhány fajt a kihalás is fenyegeti, például azokat, melyek csak hideg vízben élnek meg. Cheung reméli, tanulmányuk segíti a kormányokat a kialakuló helyzet kezelésében. A tervek szerint 2009 végére 190-nél több kormány részvételével új ENSZ-megegyezés születik, mely az éghajlatváltozás elleni küzdelmet segíti.
Forrás: MTI
A legnagyobb veszteség a trópusi országokat érheti amiatt, hogy a halállomány délebbre vagy északabbra menekül a melegedő vízből, míg Alaszka, Grönland és az északi nemzetek élvezhetik majd a több hal hasznát. E kutatásról készült jelentés, amelyet a Kanadában és Angliában tevékenykedő William Cheung vezetésével amerikai tudósok készítettek, a Fish and Fisheries című szakmai lapban jelent meg, és pénteken ismertették egy chicagói találkozón.
Több fajt már most is veszélyeztet a túlhalászás és a szennyezés. Az Északi-tengerben a tőkehalak száma húsz százalékkal csökkenhet a pólus felé vándorlás következtében. Ugyanakkor az eddig délebbre honos lepényhalak állománya tíz százalékkal növekedhet. A jelentés szerint az Egyesült Államok keleti partjainál élő tőkehal-populáció egy része is nagymértékben csökkenhet 2050-re.
Cheung úgy véli, a világ óceánjaiból való halászat teljes mennyisége keveset változik az évszázad közepére, inkább az állomány átszerveződéséről van szó. A tanulmányban számítógéppel modellezték 836 halfaj és 230 gerinctelen tengeri állat mozgását. Néhány fajt a kihalás is fenyegeti, például azokat, melyek csak hideg vízben élnek meg. Cheung reméli, tanulmányuk segíti a kormányokat a kialakuló helyzet kezelésében. A tervek szerint 2009 végére 190-nél több kormány részvételével új ENSZ-megegyezés születik, mely az éghajlatváltozás elleni küzdelmet segíti.
Forrás: MTI
Kétszáz új állatfajt fedeztek fel a sarki tengerekben
Eddig úgy tartották, a trópusokon gazdagabb az élővilág, mint a sarkvidékeken. Minden idők legnagyobb tengerkutató felmérése most megcáfolja ezt az elméletet.
Kilenc éve fut már a Census of Marine Life nevű nemzetközi tengerkutató expedíció, aminek célja az élővilág feltérképezése a Föld összes tengerében és óceánjában. A tervek szerint az eredményeket 2010 októberében teszik közzé, de már most kapunk egy kis előzetest a legutóbbi felmérésből, ami a sarkvidéki tengerekre koncentrált. 25 ország több mint ötszáz sarkkutatója vett részt az ENSZ megbízásából zajló, két évig tartó vizsgálatban.
Az északi sarkvidék tengereiben 5500, míg az Antarktisz környéki vizekben 7500 fajt katalogizáltak be, és a tudósok legnagyobb meglepetésére több mint 200 olyan fajt találtak, ami mindkét sark közelében honos, a több tízezer kilométernyi távolság ellenére. A nyilvántartásba vett fajok között több száz olyan akadt, ami eddig ismeretlen volt a tudománynak; a legtöbbjük gerinctelen, de akadnak köztük bonyolultabb létformák is, mint például egy emberi kéz méretű tengeri pók.
A tankönyvek azt írják, a sarkvidékeken kevésbé sokszínű az élővilág, mint a pólusokon. A vizsgálatunk ennek ellenére elképesztően gazdag élővilágot talált a sarkok közelében. mondta el a kutatásban részt vevő egyik tudós, az ausztrál Victoria Wadley.
Forrás: Index
Kilenc éve fut már a Census of Marine Life nevű nemzetközi tengerkutató expedíció, aminek célja az élővilág feltérképezése a Föld összes tengerében és óceánjában. A tervek szerint az eredményeket 2010 októberében teszik közzé, de már most kapunk egy kis előzetest a legutóbbi felmérésből, ami a sarkvidéki tengerekre koncentrált. 25 ország több mint ötszáz sarkkutatója vett részt az ENSZ megbízásából zajló, két évig tartó vizsgálatban.
Az északi sarkvidék tengereiben 5500, míg az Antarktisz környéki vizekben 7500 fajt katalogizáltak be, és a tudósok legnagyobb meglepetésére több mint 200 olyan fajt találtak, ami mindkét sark közelében honos, a több tízezer kilométernyi távolság ellenére. A nyilvántartásba vett fajok között több száz olyan akadt, ami eddig ismeretlen volt a tudománynak; a legtöbbjük gerinctelen, de akadnak köztük bonyolultabb létformák is, mint például egy emberi kéz méretű tengeri pók.
A tankönyvek azt írják, a sarkvidékeken kevésbé sokszínű az élővilág, mint a pólusokon. A vizsgálatunk ennek ellenére elképesztően gazdag élővilágot talált a sarkok közelében. mondta el a kutatásban részt vevő egyik tudós, az ausztrál Victoria Wadley.
Forrás: Index
Halak és klímaváltozás: egy kellemes meglepetés
Egy új tanulmány szerint a halak szerepe sokkal jelentősebb a szén tengeri körforgásában és a szén-dioxid megkötésében, mint eddig feltételezték. Kiderült, hogy a halak óriási mennyiségű széntartalmú ásványt (kalcium-karbonátot) választanak ki. Ez a tengervíz savasodása ellen hat, sőt a klímaváltozást is fékezheti.A szén-dioxid-szivattyú
A Föld történetének korai időszakában a légkör főleg szén-dioxidból állt, és hasonló volt a Vénusz mai légköréhez, a mainál nagyobb nyomással. Oxigént csak nyomokban tartalmazott. Ma viszont a légkör térfogatának csak töredékét (0,035%) adja a szén-dioxid. Hová tűnt ez a hatalmas mennyiség? Hogyan változott a sűrű, fojtó, nehéz atmoszféra "könnyed", oxigénben gazdag légkörré?
Az eredeti szén-dioxid-szint csökkenésének két oka van. Az egyik, hogy 300 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékleten a légköri szén-dioxid nagy része feloldódik a vizekben. A vízben oldott szén-dioxid aztán a kalciummal reakcióba lépve vegyi úton, kalcium-karbonátként (mész) kiválhat, és az aljzatra ülepedhet. Még fontosabb, hogy az óceánok, tengerek és tavak sok mészvázas élőlénye a vízből választja ki a vázához szükséges nyersanyagot (kagylók, csigák, fejlábúak, korallok, algák), majd pusztulásuk után e mészvázak az aljzatra ülepedve kőzetalkotó mennyiségben halmozódnak fel. E folyamatok következtében bolygónk szén-dioxid-készletének zöme a légkörből a kőzetburokba került, karbonátos üledékes kőzetekbe záródva (ez az úgynevezett szén-dioxid-szivattyú).
A földi szén-dioxid túlnyomó része így mészkő és dolomit formájában lelhető fel, ellentétben például a Vénuszon kialakult helyzettel, ahol a szén-dioxid főleg az atmoszférában van jelen (a Vénusz felszíni hőmérséklete 450-480 Celsius-fok, a bolygó maga a pokol). Az érdekesség kedvéért: egy öklömnyi nagyságú mészkődarab sósavval történő feloldásakor 40 köbméter szén-dioxid gáz szabadul fel! Ha Földünk hatalmas mészkőtestei nem ejtették volna rabságukba e gázt, nálunk is hasonló forróság lenne. A szén-dioxid légköri mennyiségének növekedése ugyanis a hőmérséklet növekedését idézi elő (üvegházhatás). Újabb példa arra, hogy bolygónk fejlődése mennyire összetett folyamat, s az egyes szférák milyen nagymértékben hatnak egymásra: ha a Földön nem lett volna folyékony víz és élővilág, akkor ma talán a Vénuszhoz hasonlatos izzó égitestként keringene a Nap körül, az élet leghalványabb jele nélkül.
A széntelepek képződése, gyors visszapumpálás
A szén-dioxid-mennyiség csökkenésének másik oka a Föld fejlődése során egyre bonyolultabbá váló bioszféra fotoszintetizáló tevékenysége, amelynek hatására a szén-dioxidszint ugyancsak csökkent, s ennek mintegy tükörképeként az oxigénszint egyre növekedett. A növények ugyanis a Nap energiájának felhasználásával építik fel testüket, az ehhez szükséges szenet pedig a légkörből vonják ki szén-dioxid formájában. Emellett anyagcseréjük során nagy mennyiségű oxigént juttatnak a légkörbe.
Ha a növények nem rohadnak el, hanem betemetődnek és összepréselődnek, akkor a testükbe zárt szén nem kerül vissza rövid időn belül a légkörbe, hanem széntelepek formájában átmenetileg kivonódik a körforgásból. A legnagyobb mértékben ez a földtörténeti karbon időszakban zajlott, hatalmas mocsárerdők szénülésével (a szénről kapta a nevét maga az időszak is). Napjaink problémája éppen az, hogy a sok millió éve kivont szenet sokkal gyorsabban pumpáljuk vissza a légkörbe, mint ahogy az a geológiai folyamatokra jellemző.
Új elem a szénkörforgásban: a halak karbonáttermelése
A szén-dioxid ma is folyamatosan bekerül a légkörből a tengervízbe, ahol egy része kivonódik: az óceánokban kialakuló mészkő legfőbb forrását az elpusztult mészhéjú állatok váza képezi ma is. A fokozódó emberi kibocsátás miatt azonban egyre több szén-dioxid kiszivattyúzására lenne szükség. Ennek egyik lehetőségét jelenti a tengerek halállománya.
A biológusok eddig is tudták, hogy a csontos halak úgy szabadulnak meg a tengervízből fölvett fölösleges kalciumtól, hogy a belükben kalcium-karbonáttá (meszes szemcsékké) alakítva kiválasztják. Ezt a folyamatot azonban mostanáig nem építették bele az óceánok kémiai folyamatait leíró modellekbe.
Rod Wilson, az Exeteri Egyetem halfiziológusa brit, egyesült államokbeli és kanadai munkatársaival annak felmérésére vállalkozott, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a halak a tengerekben képződő összes karbonátmennyiséghez. A kutatók röntgenvizsgálatokkal tanulmányozták a karbonátképződést a halak belében, és két, modellként használt halfajnál megmérték a kiválasztott mennyiséget. Ezután két, egymástól független számítógépes modell segítségével kiszámították a világóceán teljes haltömegét.
A modellek alapján az óceánok halbiomasszája 0,8-2 milliárd tonna közöttinek adódott. Ebből már könnyen ki lehetett számolni, hogy a csontoshalak évente 40-110 millió tonna kalcium-karbonátot termelnek. Ez pedig becslésük szerint 3-15 százaléka az óceánokban a becslések szerint évente képződő összes kalcium-karbonát- mennyiségnek.
Mint a kutatók a Science folyóiratban megjelent tanulmányukban leírják, a laboratóriumi eredményeket azért lehet kivetíteni (extrapolálni) a teljes halállományra, mert a következtetéseket a halak anyagcseréje, tömege, aktivitási szintje és a hőmérséklet között fennálló, korábban már alaposan vizsgált kapcsolatokra alapozták. A kutatók szerint a becslések erősen visszafogottak, és még az is elképzelhető, hogy a halak adják a teljes kalcium-karbonát- produkciónak közel a felét.
"A kalcium-karbonát jótékony hatása
A világóceánban lévő kalcium-karbonát fontos szerepet tölt be a tengervíz pH-értékének ("savasságának vagy lúgosságának") kialakításában, és nélkülözhetetlen a tengeri ökoszisztémák, így például a korallzátonyok egészségének fenntartásához. A légkörből a tengervízben elnyelődő túl sok szén-dioxid savanyítja az óceánok vizét, ami a tengeri ökoszisztémák károsodásához vezet. Ezt ellensúlyozza többek közt a szén-dioxidnak kalcium-karbonát formájában történő megkötése. Nem mindegy tehát, hogy mennyi oldott szén-dioxidot tudnak kalcium-karbonáttá alakítani a tengeri élőlények.
A témáról bővebben Belepusztul a világtenger a felmelegedés lassításába című cikkben olvashat."
A halak fékezhetik a klímaváltozást is
A tanulmány arra is magyarázatot kínál, miért lúgosabb a világóceán felszíni rétege, mint ahogy az eddigi modellek alapján várható. A planktonszervezetekből származó kalcium-karbonát átlagosan csak 1000 méternél mélyebbre süllyedve kezd részben feloldódni. Oldódása folyamán lúgos kémhatású kalcium-hidroxid keletkezik. A felszíni vizek tehát savasabbak lennének, és csak mélyebben válna lúgosabbá a víz. A halak által termelt karbonát azonban a kalcium mellett több magnéziumot is tartalmaz, mint a plankton kiválasztotta karbonát. Emiatt a vegyület gyorsabban, már kisebb mélységben is oldódik, és így csökkenti a felszíni vizek savasságát.
A halak kalcium-karbonát-képzése a tanulmány szerint a klímaváltozás hatásait is mérsékelheti. A planktonnal és a korallokkal ellentétben ugyanis, amelyek a légköri szén-dioxid-koncentráció növekedésével egyre kevesebb kalcium-karbonátot képesek előállítani és így egyre kevesebb szén-dioxidot kötnek le, a halak - a feltételezések szerint - növelni tudják karbonáttermelő (és szén-dioxid-kötő) kapacitásukat.
Forrás: [origo]