Új Suunto cucc a hálóban
[hangok a gépházból...]: FENÉKIG! @ 2009 április 16 csütörtök - 23:22:10
Üdv, üdv, üdv minden FENÉKIG!-nek! Az utóbbi időben kissé ellaposodtunk, de nem kel megijedni, nem politikai vircsaftokra jártunk, nem attól van, hanem, hogy FőFENÉKIG! Úr személyesen elmerült.. - az élet gyönyöreiben. Ezt most persze nem fogom itt részletezni, mert mindenki minket utálna két kapura, pedig ugye valahol ez is funkciója lenne ennek a honlapnak, hogy mindenféle áltudományos tonhalhíreken túl, olyan Kittembergeresen írjunk a túrákról is az utókor részire, hogy aszondja: "és akkor váratlanul kitört a korallbozótból a megsebbzett bika, és soha nem képzeltem volna, hogy egy bika így tudjon kitörni. Főleg nem ilyen sebzetten!"

Na most mi túrákról szinte soha nem írunk, főleg nem ilyeneket, és ezt a figyelmesebbek már nyílván korábban felfedezték. Magyarázhatnám e jelenséget úri gesztusnak (értsd: nem vagyunk mi megélhetési merülgetők, ami igaz is), de valójában csupán az van, hogy FőFENÉKIG! úr beszélni sem beszél a való életben sem. Ezért aztán elsősorban én internyúzolom időnként, és szemhéjának rángásaiból igyexem kitalálni, mit is mondana, ha beszélne. Másszor megpróbálom leitatni, hátha az alkohol megoldja a nyelvét (pedig nem), és ezzel aztán van az a baj is, hogy reggel aztán soha nem emlékszem még arra sem, én hogyan keveredtem haza. Na most a megélhetési firkászok erre a problámára már évtizedek óta diktafont használnak, de véleményem szerint ez tök égő.
Dióhéjban tehát ezért nincsenek itt élménybeszámolók, viszont ezért van időnként pár hét hallgatás, meg olyanok, hogy az admin alig két hét késéssel kérdezi meg, hogyesetleg volt-e probléma a bejelentkezéssel (pedig természetesen látja, hogy volt). Tehát végső soron talán attól van ez az egész, hogy az ember annyira örül, amikor végre eljut egy komolyabb túrára, hogy utána képtelen beszélni róla, amikor a felszínre kerül, és kiderül, hogy megint ez meg az történt itt kint, és az egész út csupán egy röpke álom volt, és most itt vannak ezek a nyamvadt hétköznapok a felszínen.. Természetesen 10tában vagyunk vele, hogy a szállodákban általában van internet, és esténként lehetne onnan blogolni, vagy valami, de most őszintén: ki a franc fog ilyenkor blogolni? Miféle perverz exhibicionista tesz ilyet? ( - akinek diktafonja is van, az olyan. Na ezekről aztán nekünk úriasan meg van a véleményünk..)
Tehát jó nagy kerülővel szerencsésen lejutottam oda, h FőFENÉKIG! urat nagynehezen hazarángatta a görcs, és most aztán leült a komputere elé, és felfedezte, hogy Suuntóék egész pofás kis honlapot csaptak öszve, míg ő FENÉKIG! volt. Mielőtt azonban őrült mód kattingatni kezdenétek, figyelmeztetek mindenkit, hogy az oldal nem a könnyű műfajból való. Nekem most mondjuk a Chrome igen jól hozza, de tegnap a Firefox-om lényegében haldokolt tőle - attól meg aztán én is.. (Ha akad még valaki, aki IE-t használ, az majd beszámolhat róla, milyen azzal..)
Hát szóval szép az az oldal, na. Majd, ha a Suunto Magyarország kitalál valami rendes akciót, vagy esetleg karácsonyi üdvözletnek, kölcsönveszek onnan egy képet - talán.. Ezt a BUÉKosat már lassan le kéne cserélni lassan szerintem is le. Bár nem szólt még érte senki. ..olyan, aki kellő erőszakossággal alá tudta volna támasztani, hogy miért kéne leszedni, olyan nem. Ezért van még ott. De most akkor talán kölcsönzök Suunto képet akció nélkül is.
..egye fene, rendben van..
UPDATE:
Leszedtem a BUÉK-ot, lehet zajosan örülni, hivatalosan is elkezdődött az év..

Hozzászólás
Új Suunto cucc a hálóban
odakre
|
ápr 17 : 14:20
|
|
|
Regisztrált: okt 31 : 12:30 Válasz erre |
tudom, kellemetlen, de én IE-t használok - tökéletesen működik az oldal. a többit majd később... |
Új Suunto cucc a hálóban
odakre
|
ápr 21 : 14:25
|
|
|
Regisztrált: okt 31 : 12:30 Válasz erre |
Gliv, tudok én a sorok között olvasni: szerinted én egy erőszakostalan senki vagyok. na, de cserébe megmondom ám, hogy a kölcsönzött kép nem is olyan szép, hát te nem látod, hogy nyomott-csúszott-akármi? annak persze örülök, hogy itten tavasszal kezdődik az év, halleluja! |
Új Suunto cucc a hálóban
GlivBlaås
|
máj 05 : 13:55
|
|
|
Válasz erre |
Nakérem: akinek nem gatyája, ne hordjon inget, vagy hogy is? Fogalmam nincs mit lát egy IE felhasználó nyomott-csúszottnak, így erre most nem is mondok semmit. Talán alkalom adtán nézd meg böngészőben is, pl. a Firefox innen letölthető ingyé. A Chrome meg innen, és sztem gyors. Mármint gyorsabb, mint a többi, én legalábbis úgy érzem. Évkezdet: szerintem igenis tavasszal kezdődik az év (a növények is velem vannak, szal ki ellenem?), a dec.31. csak attól van, h addigra már a sötéttől annyira maga alatt van az ember, h kell vmi hűdenagy buli. Valójában azonban inkább márc.1., vagy éppenséggel május 1. az évkezdet időpontja. Május 1. mindenképpen. [ módosítva máj 07 : 16:21 ] |
|
|||||
Új Suunto cucc a hálóban
GlivBlaås
|
máj 07 : 16:30
|
|
|
Válasz erre |
- már link.. különben a cikkben is benne van a link, nem úgy mint a hozzászólásban, ahová csak most tettem be - ugyanakkor be tudtam tenni, ami azt jelenti ügyi vook.. - ezen túl lépve, viszont ugye az innen, jelenthette a cikket is, mert az is innen. Persze a kedves felhasználókról ennyit feltételezni már túlzás (mármint, h el is olvasnák a cikket, nem csak hozzászólanak, úgy értem), így maradjunk abban, h én hibáztam ismét. Az marketing szempontból mindig jó, ha én hibázok..Most viszont orrba-szájba mindenhol ott a link. Persze ettől továbbra is marad mindenki IE felhasználó, én pedig továbbra is leírhatom, h fogalmam nincs, ők mit látnak. Ez így asszem mindannyiunknak kényelmes és kerek. |
Új Suunto cucc a hálóban
odakre
|
máj 11 : 09:16
|
|
|
Regisztrált: okt 31 : 12:30 Válasz erre |
letöltöttem a chrome-ot és mostan chrome felhasználó vagyok, aaaaannyira jó! igaz, hogy nálam a kezdőkép még mindig nyomott-nyúzott, de biztos a monitorommal van probléma. kedves Gliv, hogy várhatod el tőlem, hogy május 5-én még emlékezzem arra, mit olvastam ápr. 16-án a cikkben, he? tehát igen, valóban te hibáztál ettől függetlenül íme, 1 kis ajándék HOPP!>> |
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
- már link.. különben a cikkben is benne van a link, nem úgy mint a hozzászólásban, ahová csak most tettem be - ugyanakkor be tudtam tenni, ami azt jelenti ügyi vook.. - ezen túl lépve, viszont ugye az innen, jelenthette a cikket is, mert az is innen. Persze a kedves felhasználókról ennyit feltételezni már túlzás (mármint, h el is olvasnák a cikket, nem csak hozzászólanak, úgy értem), így maradjunk abban, h én hibáztam ismét. Az marketing szempontból mindig jó, ha én hibázok..