53 méterre a jég alá egy levegővel
A francia világcsúcstartó, Guillaume Nery nyerte az első jég alatti szabadtüdős merülőversenyt Norvégiában, az Oslo melletti Litván-tó fagypont körüli hőmérsékletű vizében.

Húsz indulója volt a világ első jég alatti szabadtüdős merülőversenyének március 7-8-án Norvégiában. Az Osló melletti Litván-tavat megközelíteni sem könnyű, a búvárok beöltözve csaknem három kilométert gyalogoltak, a bírók és a nézők is háromszor három méteres lék mellett állva nézték a merülőket.

A versenyzők úgynevezett száraz (vízhatlan) búvárruhákban merültek, a fagypont körüli hőmérsékletű vízben 20 méteres volt a látótávolság, a látást a fenéken égő víz alatti fáklyák segítették..

Jég alatti merülőverseny

A szabadtüdősök 3-5 percig tartják vissza a lélegzetüket, a versenyt Guillaume Nery nyerte, a francia 53 méter mélyen érte el az aljzatot.

Nery a szabadtüdős merülés világcsúcstartója, az apneának azt az ágát űzi, melyben a búvárok technikai segítség, azaz nehezékkel ellátott szánkó nélkül, kötél mellett saját erőből merülnek.

A 27 éves francia először 2002-ben, 87 méterrel állított fel világcsúcsot, azt azóta háromszor javította meg, tavaly július óta 113 méternél tart.



Forrás: SportGéza




Hozzászólás
53 méterre a jég alá egy levegővel odakre | márc 23 : 11:37
Hozzászólás: 174

Regisztrált: okt 31 : 12:30

Válasz erre
vajon mire gondolhat közben? egyáltalán mit érez az ember tök egyedül 113 m-en? nagyon ügyes fiú!


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz